Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Jirka Ferenc

2009.01.14

Jirka Ferenc
Németságon (Temes megye) született 1872. július 13-án, egy hét gyermekes családban. Tanulmányait erdélyi iskolákban végezte, ahol tanítói oklevelet szerzett. 1907-ben, több egyéb tanítási helyszín után került Sóskútra, ahol 1909-ig rendes tanítóként működött, majd ekkor átvette az állami elemi iskola irányítását. A sóskúti közoktatás jelentős, puritán személyiségű igazgatójaként tisztelték, akinek munkássága sokáig és nagymértékben meghatározta a sóskúti köznevelés állapotát. Tanítványainak sokat segített, és új pedagógiai módszereket is kidolgozott. Vallásos emberként ő volt az egyházközség alelnöke is, ahol mindenkivel igyekezett jót cselekedni. Zenei képességét is kamatoztatta, és bár 1936-ban nyugdíjba ment, a Sóskúti Katolikus Munkás Énekkart vezetését ellátta. 1941. április 27-én halt meg.

(Keresztes Csaba; Ábel Júlia: Emlékképek c. cikke nyomán – Öröm-Hír-Levél, 2. évfolyam, 4. szám, 2007. szeptember.)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.